Az amerikai járványügyi hatóság, a CDC kutatóinak elemzése szerint 2008-2009-ben tízezer kórházban szülő nőre vetítve 129 súlyos szövődmény - szívroham, szélütés, jelentős vérzés vagy veseelégtelenség - történt a szülés közben vagy közvetlenül utána. Ez az arány 75 százalékkal magasabb, mint egy évtizeddel korábban volt. Ezzel párhuzamosan a nők szülést követő kórházi tartózkodása közben előfordult komplikációk aránya is nőtt 114 százalékkal, 29 tízezrelékre.Szülés miatti súlyos szövődmény vagy halálozás még mindig ritkán fordul elő az Egyesült Államokban, ahol évente több mint 4 millió nő szül - szögezte le a jelentés. Az Obstetrics and Gynecology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői a vizsgált 11 év leforgása alatt összesen körülbelül 590 ezer olyan esetet találtak, amikor súlyos szövődmény történt."Nem akarunk olyan üzenetet közvetíteni, hogy az állapotos nőknek aggódniuk kelljen" - hangsúlyozta a tanulmány vezető szerzője, William Callaghan, a CDC munkatársa. Hozzátette ugyanakkor, hogy egyre több nő vállalkozik szülésre idősebb korban vagy elhízva, illetve olyan krónikus egészségi állapottal, mint a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség.Egyre több az olyan fiatal nő is, aki veleszületett rendellenességgel, például szívhibával jött világra, ám túlélte a gondos orvosi kezelésnek köszönhetően, és felnőttként gyereket vállal. "Az állapotos népesség összetétele, jellemzői megváltoztak" - mutatott rá Callaghan.Egy korábbi CDC-tanulmány megállapította, hogy a kisebbségekhez tartozó nők körében még nagyobb mértékben emelkedett a szövődmények aránya. 1993 és 2006 között az összes szülő nő 41 százaléka tartozott valamely kisebbséghez, ám a terhességgel összefüggő halálozások 62 százaléka érintette őket. A legnagyobb kockázatnak a fekete nők voltak kitéve: a körükben 32-35 százezrelék volt az anyai halálozás, ez az arány mintegy négyszerese a fehér nőkének.Callaghan kiemelte, hogy gyerekvállalás előtt érdemes egy nőnek a lehető legegészségesebb formába hoznia magát: lefogyni, ha kövér volt, és ellenőrzés alatt tartani magas vérnyomását vagy cukorbetegségét.
Egyre több nőnél van komplikáció a szülésnél Amerikában
Emelkedő számban fordultak elő az elmúlt évtizedben szülés miatti súlyos szövődmények az Egyesült Államokban - állapította meg egy most nyilvánosságra hozott amerikai kormányzati jelentés.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.