"Mindenképpen hamisítvány" - írta Gian Maria Vian történész, a L'Osservatore Romano főszerkesztője a Rómában szeptember 18-án, a kopt tanulmányok 10. nemzetközi konferenciáján bemutatott papiruszdarabról.Szakmai kommentárt Elsodort papirusz címmel Alberto Camplani, a római La Sapienza egyetemen a kereszténység történetét tanító professzor, a nemzetközi konferencia szervezője írt a L'Osservatore címoldalán. Camplani szerint a tudományos kongresszus számára egyáltalán nem volt furcsa, hogy a kopt szövegben Jézus feleségnek nevezte a Mária nevű nőalakot, bár Camplani szerint a kifejezést asszonynak és nőnek is lehet értelmezni. Camplani szerint a furcsa csak az volt, hogy a felfedezés azonnali sajtónyilvánosságot kapott, "a tudomány helyett a botránykeltést részesítve előnyben". Az olasz professzor hangsúlyozta, hogy a papirusz nem régészeti ásatásról származó lelet, hanem a műkincspiacról érkezett, ezért "elővigyázatossággal kell megvizsgálni hitelességét". A 4. századi papiruszt Karen King, a Harvard Egyetem professzora, a kereszténység történetének szakértője elsőként az amerikai sajtónak mutatta be. A forrást a Rómában rendezett nemzetközi konferencián is ismertette, ahol több kollégája is megkérdőjelezte a papirusz hitelességét. King a Harvard Theological Review című folyóiratában készült publikálni kutatása eredményeit, de az egyetem bejelentette, hogy egyelőre nem közli a tanulmányt, mert újabb bizonyítékokra van szükség a papirusz eredetiségét illetően.
Vatikáni lap: hamisítvány a Jézus feleségéről szóló írás
A Vatikán hivatalos lapja, a L'Osservatore Romano hamisnak nevezte azt a papirusztöredéket, amelynek kopt nyelvű szövege Jézus állítólagos feleségére tesz utalást.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.