Az Alexander Historical árverési ház legalább kétszázezer dollárt várt a több ezer oldalnyi anyagtól, amely még Goebbels főiskolás éveiben keletkezett, mielőtt 1924-ben a náci párt tagja lett.Bill Panagopulos, az aukciósház vezetője csalódottságának adott hangot a sikertelen árverés miatt. A tengerentúlról volt ugyan egy telefonos érdeklődő, de túl alacsony, mindössze 130 ezer dolláros árat kínált. Panagopulos hozzáfűzte: a kudarc dacára az aukciósház egy későbbi időpontban - esetleg mérsékeltebb kikiáltási áron - ismét megpróbál túladni az iratokon.Az írások között van Goebbels disszertációja, számos főiskolai dolgozata, esszéje és gazdag szerelmi levelezése.Az árverés előtt a Zsidó Holokauszttúlélők és Utódaik Amerikai Csoportja tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy az aukciósház üzletet csinál a náci vezető dokumentumaiból.
Senkit nem érdekeltek Goebbels korai iratai
Nem keltek el Joseph Goebbels, Hitler propagandaminisztere korai szerelmes levelei és egyéb iskolai dokumentumai a csütörtöki connecticuti árverésen.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.