A Journal of Neuroscience című folyóiratban közölt tanulmány 45 felnőtt bevonásával készült. Az eredmények szerint azon résztvevők, akik gyermekként - ha csak rövid ideig is - hangszeren tanultak, felnőttkorban jobban reagáltak a komplexebb hangokra, és a zenei oktatásban soha nem részesültekhez képest, jobban teljesítettek a különböző frekvenciák észlelésében is.Ezen fejlett hallási képesség révén az érintettek könnyen figyelemmel tudják követni a zajos környezetben, például nyüzsgő étteremben folytatott párbeszédeket. "A zene agyformáló hatásaira vonatkozó ismereteinkre alapozva, a tanulmány azt sugallja, hogy már a rövidtávú zenetanulás is fejlesztheti az élethosszig tartó hallást és tanulást" - húzta alá Nina Kraus, a tanulmány szerzője. Az eredmények szerint néhány évnyi zenetanulással az is befolyásolható, hogy felnőttként miként észleli, illetve fordít figyelmet az ember a mindennapi kommunikációs szituációkat jellemző hangokra. Egy korábbi vizsgálat már kimutatta, hogy a zene jótékonyan hat az agyra, ám a mostani tanulmány az első, amely azt sugallja, hogy ez a hatás hosszantartó - adta hírül a BBC brit közszolgálati tartalomszolgáltató honlapja. A tanulmány során a kutatók elektródákkal mérték a résztvevők agyi tevékenységét a különböző komplex hangokra adott válaszreakciók közben. A felnőtteket aszerint osztották csoportba, hogy gyermekként mennyi ideig tanultak zenét: a tapasztalattal egyáltalán nem rendelkezőktől, az egytől öt évig, illetve hattól tizenegy évig terjedő zenei oktatásban részesülőkig. Az eredmények szerint már azok a résztvevők is jobban szerepeltek a különböző teszthangsorok agyi feldolgozásában, akik gyermekként csupán néhány évig tanultak zenélni. Ezen felnőttek különösen jól szerepeltek a zajos környezetben való beszéd, illetve a zene meghallásához szükséges "fundamentális frekvencia" kiszűrésében. A szakember szerint a kutatással sikerült választ adni a szülőket foglalkoztató legfőbb kérdések egyikére, vagyis, hogy megéri-e a gyermeknek, ha csupán rövid ideig is, de zenélni tanul.
Felnőttként is segít a gyerekkori zenetanulás
A gyermekkorban való zenetanulás jótékony hatással van a felnőttkori hallásra - derült ki egy mini tanulmányból.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.