A túlságosan sok só fogyasztása emeli a vérnyomást, ami szívbetegségek és agyi érkatasztrófák kialakulásához vezethet. A WCRF szerint a napi ajánlott sóbevitel hat gramm, ez egy kávéskanálnyi mennyiségnek felel meg. Ehelyett azonban az emberek 8,6 grammot fogyasztanak.Nagy-Britanniában évente mintegy 6000 gyomorrákos megbetegedést regisztrálnak. A WCRF becslése szerint az esetek 14 százaléka, mintegy 800 rákbetegség elkerülhető lenne, ha az emberek betartanák a napi hatgrammos határt.Kate Mendoza, a WCRF illetékese hangsúlyozta, hogy a gyomorrákot nehéz kezelni, mivel a legtöbb esetben a tényleges kialakulásáig nem ismerhető fel a betegség. A kialakulás megelőzésében az első helyen az életmódváltásnak kell szerepelnie: a sófogyasztás csökkentése mellett több gyümölcsöt és zöldségfélét kellene enni. A WCRF a közlekedési lámpához hasonló színű címkék elhelyezésének bevezetését szorgalmazza: a piros a magas, a sárga a közepes, a zöld pedig az alacsony sótartalmat jelezné az élelmiszereken, ellentétben az élelmiszergyártók és szupermarketek által használt másfajta címkézési módszerrel - olvasható a BBC honlapján.
Napi tipp: kevesebb sóval elkerülhető a gyomorrák
Csökkentheti a gyomorrák kialakulásának a veszélyét a sós ételek, mint például a szalonna, a kenyér és reggeli gabonafélék fogyasztásának visszafogása a World Cancer Research Fund (WCRF) rákkutatási szervezet szerint.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.