A banángenom ismeretében a jövőben növelhetik a gyümölcs kártevőkkel szembeni ellenálló képességét, emelhetik terméshozamát és javíthatják minőségét. Mint kiderült, a banán DNS-e 36500 gént tartalmaz, nagyjából 14 ezerrel többet, mint az emberi genom. A banángenom elemzése a növény 7 ezer éves háziasítási folyamatát is feltárta.Az idők során a keresztezésekkel a banán íze javult, ám ennek ára az lett, hogy terméketlenné vált a növény, amely ma már képtelen a szexuális úton való szaporodásra. Termesztése ezért csak vegetatív szaporítással lehetséges, a meglévő növények hajtásait ültetik el évről évre, ebből nevelik az új fát.APMivel ez egyúttal azt is jelenti, hogy a banán genetikai állománya nem frissül, a növény kezdi elveszteni a genomjában felbukkanó mutációk elleni küzdelmet. A világ ehető banánjainak több mint felét ma már egyetlen változat, a Cavendish elnevezésű fajta adja.A világ banántermelésére egyre nagyobb veszélyt jelentenek a különböző kártevők és betegségek, melyek kihasználva a növény genetikai állandóságát évről évre kárt okoznak az ültetvényeken. Az 1950-es években az addig leggyakoribb kereskedelmi fajta, a Gros Michel például eltűnt a piacról a Fusarium oxysporum gombával való fertőzés következtében.
Feltérképezték a banán genetikai térképét
Francia kutatók bejelentették, hogy feltérképezték a banán genetikai állományát; egy ázsiai vad fajta, a Musa acuminata genomjának leírása készült el.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.