A kórház aktív sebészeti és belgyógyászati ellátásának megszüntetése miatt már több demonstrációt tartottak a Veszprém megyei városban, legutóbb hétfőn.Flórián Csaba közölte: a vezetőség értetlenül áll a "kórházmentők" legújabb tette előtt, mert a szervezők eddig megkímélték az intézményt a politikai színezetű akcióiktól. Most ismeretlen tettes ellen az állami vagyon rongálása miatt tesznek feljelentést. Megjegyezte: az a kérdés, hogy a szervezőket a pánikkeltésért, a lakosság folyamatos félrevezetésért, a kórház erkölcsi hitelének rontásáért ki vonja majd felelősségre.Kiemelte: nem kis eredmény, hogy a kórház a város egyik legnagyobb munkáltatójaként létszámleépítés nélkül megoldotta a funkcióváltást. "Kórházbezárásról nem lehet beszélni olyan esetben, amikor közel egymilliárd forint áramlik majd egészségügyi fejlesztésre a kórházba, sokkal inkább a megmentéséről" - fogalmazott közleményében az igazgató.Hangsúlyozta: a kórházat július elsejétől érintő átalakulást másfél éves folyamatos szakmai konzultáció előzte meg. A tervezéskor a fekvőbeteg-ellátás betegforgalmi adatait, a beavatkozásokat is figyelembe vették. Az elvégzett sebészeti műtétek elemzésével megállapították, hogy ezek többsége egynapos beavatkozással elvégezhető. A belgyógyászati betegek esetében is hasonló a helyzet: 80 százalékuk krónikus osztályon vagy járó betegként ellátható - tette hozzá. A sürgős belgyógyászati betegségeket, mint az agyi katasztrófákat és a szívinfarktust, eddig sem Tapolcán látták el, hanem Veszprémben és Balatonfüreden - közölte az igazgató.
Feljelenti a tapolcai kórház az átalakítás ellen tiltakozókat
Büntetőfeljelentést tesz a rendőrségen a tapolcai kórház vezetősége állami vagyon rongálása miatt, mert ismeretlenek a Deák Jenő Kórház struktúraváltása miatti tiltakozásul lakatokat helyeztek el a kórház kerítésén - közölte Flórián Csaba ügyvezető igazgató a város honlapján.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.