Eddig is ismert volt, hogy a női mell mérete részben örökletes tulajdonság, a mostani tanulmány azonban az első, amelyben konkrét genetikai tényezőket hoztak összefüggésbe a kebelmérettel.Nicholas Eriksson és kutatócsoportja 16 175, európai felmenőkkel bíró amerikai nő genetikai adatait elemezte, és hasonlította össze a nők mellméretével, pontosabb melltartójuk kör- és kosárméretével.Elemzésükben összesen hét genetikai markert azonosítottak, amelyek kapcsolatot mutattak a mellmérettel, és amelyek közül kettőt korábban már összefüggésbe hoztak más tanulmányokban a mellrák kockázatával. Ez azt sugallja, hogy ugyanazon biológiai útvonalak állhatnak a normális mellnövekedés és a mellrák hátterében - mondta Eriksson a LiveScience című tudományos ismeretterjesztő portálnak. A kutatók szerint eredményük közelebb visz annak megértéséhez, hogy az emlő mérete és szerkezete milyen kapcsolatban áll a rákkockázattal. Az bizonyítottnak tűnik, hogy a mell nagyobb sűrűsége összefügg a rákkockázattal, a mellmérettel kapcsolatban azonban még nincsenek egyértelmű eredmények. A 23andMe elnevezésű kaliforniai székhelyű genomikai cég kutatói eredményüket részletesen a BMC Medical Genetics című tudományos folyóiratban ismertették.
Hét gén felel a nők mellméretéért
Több mint 16 ezer nő genetikai adatainak elemzésével hét olyan genetikai markert azonosítottak amerikai kutatók, amelyek kapcsolatban állnak a nők mellméretével.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.