A fesztivál idén a barokk kor étkezési és étek készítési szokásait mutatja be, amikor a kalácsok, kuglófok és pástétomok is díszes formában jelentek meg a fényűzően terített asztalokon. A rendezvényt szombaton két koncert zárja, öt órakor a Balkán Fanatik, majd fél nyolckor a Kiscsillag zenekar lép fel.Mindkét napon tartanak múltidéző bemutatókat a "Pékek utcájában", lesz sütőiskola, ahol az érdeklődők Magyarország legjobb pékjeitől kérhetik el a termékek receptjeit. A kalandra vágyók részt vehetnek dunai hajózáson, íjászaton, falmászáson, továbbá erőd- és kazamatatúrákon. A részletes program letölthető a www.monostorierod.hu oldalról.A Monostori Erőd építése során egy 4000 négyzetméteres pékséget hoztak létre, amelynek csak a felét rendezték be. Ez a katonai pékség a polgári kenyérgyáraknál mintegy 100 évvel korábbi, kemencéin 1946-ig sütötték az úgynevezett "prófuntot", azaz komiszkenyeret, a katonák fő eledelét.Az erőd egykori péksége alatti magtár helyén található a nyolc helyiségből álló Kenyérmúzeum. Itt 580 négyzetméteren helyezték el a Sütőipari Emléktár gyűjteményét. A jelenleg romos állapotban lévő pékség még működőképes állapotba hozható, és múltját tekintve a világon egyedülálló "élő múzeummá" alakítható.A Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének kezdeményezésére a Sütőipari Emléktár anyaga 2001-ben került az erődbe. Minden évben - március 15. és november 15. között - várja a látogatókat egy-egy történelmi kor sütőipari sajátosságainak bemutatásával és állandó kiállítással.
Pékfesztivál lesz a hétvégén a komáromi erődben
A komáromi Monostori Erődben rendezi szombaton és vasárnap a X. Országos Pékfesztivált a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje. A családi rendezvény sütőiparosok, hagyományos élelmiszergyártók, kézművesek bemutatóival, gyermekprogramokkal, színpadi produkciókkal és koncertekkel várja az érdeklődőket.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.