Az európai szeszesital-fogyasztás több mint kétszerese a globálisnak - közölte Jürgen Rehm pszichológus, a drezdai műszaki egyetem munkatársa. Ezen a téren semmi nem változott az elmúlt tíz évben, a kontinens országai között azonban jelentős eltérések mutatkoznak. "A dél-európai országokban az utóbbi 30-40 évben legkevesebb felével csökkent a szeszfogyasztás" - mondta a kutató, aki szerint Kelet-Európában emelkedő tendenciákat mértek, más országokban - például Németországban - nem volt számottevő változás. Bár Európában sok alkohol fogy, az italozási szokások nem annyira veszélyesek, mint a világ más szegleteiben.Jürgen Rehm a mediterrán országok adatait ismertetve elmondta: az olaszok az 1970-es évek elején még évi 19 liter szeszes italt fogyasztottak fejenként, 2009-ben azonban már csak hét litert. Hasonló folyamat volt megfigyelhető Spanyolországban, Portugáliában és Franciaországban - tette hozzá a szakember, aki szerint az egyre rövidülő ebédszünetek és a növekvő alkoholárak is hozzájárultak a fogyasztás csökkenéséhez.Kelet-Európában, az északi országokban, illetve Nagy-Britanniában és Írországban néhány éve emelkedik az elfogyasztott szeszes ital mennyisége. Nagy-Britanniában 1970 óta hét literről 11 literre emelkedett az egy főre jutó és egy év alatt elfogyasztott ital mennyisége 2009-ben.
Még mindig Európában isznak a legtöbbet
Európa továbbra is élenjár az szeszesital-fogyasztásban, de a kontinens déli országaiban - vélhetően a rövidülő szieszta és a növekvő árak miatt - egyre kevesebbet italoznak az ott élők - derült ki egy hétfőn közzétett német kutatásból.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.