Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem dékánja a Budapesten tartott rendezvényen azt mondta: a fővárosi kórházak közül elsőként a Szent Imre Kórház nyert el az elismerést, amelyet kiváló oktatói, gyógyítói gárdájának köszönhet. Mint mondta: a cím lényege, hogy a közkórházakban legyen több oktatótevékenység, ugyanis mint kiemelte: az egészségügyi ellátás színvonala emelésének elengedhetetlen feltétele a jó klinikai, gyakorló orvosi képzés.Bedros J. Róbert, az intézmény főigazgatója az MTI-nek úgy nyilatkozott: nagy megtiszteltetés számukra a cím elnyerése, amellyel elismerték az intézmény oktatói tevékenységét. A főorvos azt mondta: a pécsi egyetemmel kötött szerződés értelmében a jövőben még magasabb szintű egyetemi képzést folytatnak az intézményben, amely nem utolsó sorban az orvostudományi kutatásokat és a betegellátást, a gyógyítást is segíti.Szócska Miklós egészségügyi államtitkár gratulációját Bodrogi József miniszteri biztos tolmácsolta. Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy a Szent Imre Kórházban nem csak magas színvonalú oktatói és gyógyító tevékenységet folytatnak: a kórház vezetésének egy év alatt az intézmény egymilliárd forintos adósságát is sikerült nagyjából 350 millió forintra csökkentenie.
Oktató kórház lett a Szent Imre Kórház
A Pécsi Tudományegyetem szerdán ünnepélyes keretek között hivatalos szerződést kötött a fővárosi Szent Imre Kórházzal, ennek keretében az intézmény megkapta az oktató kórház címet.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.