A mérsékelt alkoholfogyasztás szívvédő hatású, de jelentős különbségek vannak abban, hogy ki mit ért mértékletes iváson. Az Oxfordi Egyetem kutatócsoportja a brit orvosi hetilapban tette közzé tanulmányát arról, hogyan lehetne csökkenteni az alkohol okozta halálozást.Fülöp MátéSzámításaik kiindulópontja az volt, hogy az alkohol tizenegy súlyos és krónikus betegség - ötféle rosszindulatú daganat, koszorúér-betegség, szélütés, magas vérnyomás, májzsugor, epilepszia és cukorbetegség - kifejlődésében játszik szerepet. Ezek a kóros állapotok évente 170 ezer ember halálát okozzák Angliában.Korábbi megfigyelések és nemzetközi statisztikák alapján az angol egészségügyi hatóságok eddig azt tartották biztonságosnak, ha a férfiak napi 3-4 egységnyi, a nők 2-3 egységnyi szeszes italnál nem fogyasztanak többet. (Egy egységnek 10 milliliter tiszta szesz számít, ami egy pohár sörnek, egy deci bornak vagy három centiliter tömény italnak felel meg.)A kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy ha az eddigi fejadagnak csak a felét innák meg az angolok, a szeszfogyasztáshoz köthető betegségekből eredő halálozások száma jelentősen csökkenne, és átlagosan 4600 emberrel kevesebb fejezné be életét minden évben. A becsült értékek a 2006-ban rögzített statisztikák alapján készültek.A cikkhez hozzászóló szakemberek is fölfigyeltek a tanulmány táblázataiban közölt számokra, amelyek alapján a szívroham következtében elhunyt emberek száma az előbbi ajánlás betartása esetén kissé növekedne, mivel a mértékletes alkoholfogyasztás - kiváltképp vörösbor ivása a mediterrán konyha alapvető részeként - késlelteti a koszorúér-betegség kifejlődését. A kutatók azonban hangsúlyozták, hogy a statisztikai értékelés alapján a szívbetegségből eredő halálozás évente átlag mintegy 850-nel több lenne ugyan, de jelentősen kevesebb ember halna meg rák vagy májzsugor következtében.
Feleannyi alkoholt kéne inni, mint eddig javasolták
A jelenleg orvosilag helyesnek tartott italfogyasztás felére csökkentése angol tudósok szerint sok életet megmenthetne a szigetországban.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.