A brit Telegraph gyűjtötte össze II. Erzsébet legötletesebb fejfedőit, melyek között láthatunk turbánt, kendőt, kalapot, sőt még hajhálót is.

II. Erzsébet hatvan éves uralkodásának fennállását ünneplik egész hétvégén Nagy-Britanniában. A királynő ritkán hord koronát.
A brit Telegraph gyűjtötte össze II. Erzsébet legötletesebb fejfedőit, melyek között láthatunk turbánt, kendőt, kalapot, sőt még hajhálót is.

A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.