A Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. beruházásában, háromhektáros területen megépült fürdőt Horváth István (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere, György Zoltán, a kivitelező Aquaplus Kft., Artim Andrásné, a vízmű társaság ügyvezető igazgatója és Tóth Ferenc Tolna megyei kormánymegbízott adta át.Horváth István az átadás alkalmából hangoztatta: a most elkészült létesítmény a tolnai megyeszékhely eddigi legnagyobb támogatás nélkül megvalósított saját beruházása.Az összesen 1380 négyzetméternyi vízfelülettel rendelkező, 28-36 Celsius fokos vízhőmérsékletű medencék, amelyek között több élményelemmel, csúszdákkal ellátott medence és egy úszómedence is van, egyszerre mintegy hétszáz vendég befogadására alkalmasak. A vízfelületet több mint másfél hektárnyi zöld terület övezi.A város polgármestere kitért arra, hogy a szezonális létesítmény egy tervezett fürdőkomplexum beruházásának első üteme, amelyet várhatóan két éven belül sportuszoda, majd fedett élményfürdő építése követ.A beruházást a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú vízmű társaság saját forrásból finanszírozta. A vízmű kft. tulajdonába került fürdő üzemeltetője szintén önkormányzati cég, a Szekszárdi Sportközpont Nonprofit Kft. lesz.A polgármester az MTI kérdésére elmondta: számítások szerint 12-15 éven belül térül meg a beruházás. Ebbe beleszámolták azt a megtakarítást is, amely azzal érhető el, hogy a fürdőt meleg vízzel ellátó kutak hőjét a szomszédos sportcsarnok fűtésére is felhasználhatják. Mint mondta, az ármegállapításnál előnyben részesítik a családokat és a szekszárdiakat.
Holnaptól nyit a szekszárdi élményfürdő
Átadták szerdán az 1,3 milliárd forintból megépült szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdőt, a nyolcmedencés létesítmény csütörtöktől fogad vendégeket.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.