Balog Violetta, a Nógrád Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn az MTI-nek elmondta: a kártyarendszer célja, hogy segítse a turisták kedvezményes itt-tartózkodását, és ösztönözze őket, hogy minél több szolgáltatást vegyenek igénybe.A sorszámmal ellátott, nem névre szóló és első ízben ingyenesen kibocsátott kártyák egyelőre egy évig használhatók fel, majd a tapasztalatok és a forgalmi adatok tükrében évente változhat a kiadás feltétele - tette hozzá.A kártya nyújtotta kedvezmények feltétele, hogy a kártyabirtokos legalább három vendégéjszakát töltsön el a szerződött szálláshelyek valamelyikében, az engedményeket pedig családtagjaival, barátaival együtt veheti igénybe, öt fő erejéig. Az ügyvezető igazgató példaként említette a kedvezményes szállásdíjat, másutt az ingyenes kerékpárkölcsönzést, vagy kiállításra szóló belépőt.A vendégek érkezéskor kapják meg az elfogadóhelyeket és kedvezményeket tartalmazó kiadványt, de a kártyarendszerhez kapcsolódóan megnyitottak egy weboldalt is.A Nógrádban újszerű megoldást a térségi Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDK) kialakítását célzó projekt keretében vezették be. Ennek része az is, hogy áprilisban öt érintőképernyős információs terminált és Magyarországon eddig egyedülálló módon egy térképpel ellátott dupla képernyős terminált helyeztek el a turisták által leginkább látogatott területeken: Hollókőn, Ipolytarnócon, Mátraverebély-Szentkúton, Bánkon, Salgótarjánban és Kazáron.
Turisztikai kártyát vezettek be Nógrádban
Az idegenforgalom erősítéséért vezették be Nógrád megyében május közepétől a Nógrád Turisztikai Kártyarendszert, a különböző kedvezményeket biztosító kártyák egy évig használhatók fel a jelenlegi feltételekkel.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.