Rigler Zsolt, a szervezőbizottság titkára, a soproni Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. ügyvezetője közölte, hogy a 14 éve útjára indított, páros esztendőkben megrendezett eseményt május 30-31-én tartják, most először "a kékfrankos fővárosában"."A helyszínválasztással és a borverseny egyéb kapcsolódó programjaival is hangsúlyozni szeretnénk a kékfrankos összetartó erejét, közösségformáló szerepét, hiszen ennek a hungarikumfajtának a közös sikere az egész magyar borágazat érdeke" - hangsúlyozta.Tájékoztatása szerint a forgalomban lévő kékfrankos borok - rozék, sillerek és vörösborok - találkozójára és versenyére Szlovákiából, Ausztriából, Szlovéniából, Romániából és Szerbiából is érkeznek résztvevők. A verseny szervezője, lebonyolítója a Szekszárdi Hegyközség, a Soproni Borvidék Hegyközségi Tanácsa és a Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. Az első nap fő eseménye a borverseny, de lesz szakmai tanácskozás is a kékfrankos jelenéről és jövőjéről.
Sopronban versenyeznek a kékfrankosok idén
Először az idén rendezik Szekszárdon kívül a Nemzetközi Kékfrankos Borversenyt: a hónap végén Sopron ad majd otthont a viadalnak.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.