Jose Fernandez bejelentését a malária világnapja alkalmából megrendezett libreville-i konferencián szerdán tette. Elmondta, hogy a három szakaszból álló klinikai kipróbálás utolsó fázisában van a szer, immár két éve elemzik az eredményeket a gaboni őserdőben lévő kórház kutatóközpontjában. A kórházat Albert Schweitzer, a német születésű orvos, filozófus és orgonista alapította 99 évvel ezelőtt, aki itt is halt meg 1965-ben 90 éves korában.Az RTS,S/AS01E jelű vakcinát a GlaxoSmithKline brit gyógyszeripari óriás gyártja, a kutatásokat a németországi Tübingeni Egyetem munkatársai vezetik, a programot pedig a Bill és Melinda Gates Alapítvány finanszírozza. Fernandez összegzése szerint a vakcina 56 százalékos védelmet nyújtott a malária ellen és 46 százalékos védettséget a betegség súlyos formájával szemben.Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente akár 300 millió maláriás eset is lehet világszerte, 2010-ben 655 ezer ember halt meg maláriában. A szúnyogok által terjesztett betegség leginkább az alacsony jövedelmű országokban szedi áldozatait, különösen sok afrikai kisgyerek hal meg miatta.
Jól áll a malária elleni oltás ügye
A gaboni Albert Schweitzer kórház kutatójának bejelentése szerint bíztatóak az új maláriaellenes vakcina klinikai próbái, hamarosan a szer engedélyeztetésére is sor kerülhet.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.