Yao-Ping Lu professzor a bőr rosszindulatú daganatainak kutatásával foglalkozik és legújabb eredményeiről az Amerikai Rákkutató Szövetség idei chicagói kongresszusán számolt be. A vizsgálat alanyai olyan egerek voltak, amelyeket úgy sikerült kitenyészteni, hogy különösen érzékenyekké váltak az ultraibolya sugárzás okozta bőrrák kifejlődésére.A kísérletben az egereket ultraibolya sugárzásnak tették ki és négy csoportba osztották: az első csoport tagjai csak vizet kaptak és nem kellett rendszeresen rohanni a futószalagon - ez volt a kontroll. A második csoport koffeines vizet ivott, és ugyancsak nem futott a szalagon. A harmadik társaság nem kapott koffeint, de rendszeres fizikai terhelésnek volt kitéve, végül az utolsó csoport tagjai koffeint ittak és futottak a szalagon is.A 14 hétig tartó vizsgálat során a koffeinnel itatott és rendszeresen sportoló egerek 62 százalékkal ritkábban kaptak rosszindulatú bőrdaganatot a kontrollcsoporthoz képest. Ha viszont megbetegedtek, a daganatok mérete is 85 százalékkal kisebb volt. Önmagában a koffein vagy a fizikai terhelés is kedvező hatásúnak bizonyult, de ez a hatás nem volt olyan mértékű, mint a kettő együtt.A rendszeres testmozgás koffein nélkül 35 százalékkal kevesebb daganatot eredményezett, és ezek nagysága 70 százalékkal volt kisebb. A csak koffeint fogyasztó egereknél 27 százalékkal kevesebb daganat fejlődött ki, és ezek mérete 61 százalékkal csökkent.A kísérlet folytatásaként az egerek sok omega-6 zsírsavat tartalmazó tápot ettek és ott is a koffein és a fizikai terhelés hatását tanulmányozták. A két kezelés együtt mérhetően gátolta az egerek elhízását és a gyulladásra jellemző laboratóriumi eltéréseket. Itt is kevesebb és kisebb daganat keletkezett. A kutatók feltételezik, hogy a zsírszövet gyulladással összefüggő anyagokat termel és ez a gyulladás elősegíti a bőrrák kifejlődését.
Koffein és sport segít a bőrrák ellen
A nap ultraibolya sugárzása által okozott rosszindulatú, daganatos elváltozások miatt sokan már nem is mernek napozni, vagy csak különféle óvintézkedések mellett. Amerikai kutatók állatkísérletei azt jelzik, hogy a rendszeres mozgással párosuló koffein fogyasztásával a bőrrák kockázata jelentősen csökkenthető.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.