Szang Mi Kvak, a Rákmegelőzési és -felderítési Központ munkatársa és kollégái 14 kutatást foglaltak össze tanulmányukban, amely az Archives of Internal Medicine című szaklapban jelent meg.A kutatók olyan kísérleteket elemeztek, amelyek résztvevői omega-3 zsírsavakat tartalmazó kapszulákat vagy placebót vettek be, és nem csak ők, de még az orvosok sem tudták, ki melyiket kapta. A 14 kutatásban összesen 20 485 beteg - 78,5 százalékban férfiak - vett részt, átlagéletkoruk a vizsgálatok elején 63 év volt - írta a Der Spiegel című német lap internetes kiadása.A dél-koreai kutatók értékelésükbe nem vontak be két nagyszabású tanulmányt, a 11 300 résztvevős ún. Gissi-tanulmányt, valamint a 18 600 pácienst vizsgáló japán Jelis-tanulmányt. Ezek a halolajkapszula pozitív hatásáról számoltak be, a kontrollcsoport azonban egyiknél sem kapott placebót - ami az eredményeket igencsak befolyásolhatja.A kutatók egy elmélettel is előrukkoltak, amely magyarázhatja, miért bizonyultak hatékonynak a halolajkapszulák a korábbi kutatások során, míg a későbbiekben már nem: a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedő betegek időközben jóval gyakrabban kapnak infarktusmegelőző gyógyszereket, főként sztatinokat. Míg a Gissi-tanulmányban mindössze a résztvevők öt százaléka szedte ezeket a koleszterincsökkentőket, az egyik friss kutatásban már 85 százalék volt ez az arány. Az ezen felül bejuttatott halolaj pedig már nem fokozza a védelmet - vélik a kutatók.Mindenképp szükséges további vizsgálatok elvégzése annak érdekében, hogy a kérdésre egyértelmű választ lehessen kapni - vallják a kutatók. Arról sincs elegendő adat, hogy azoknál az embereknél, akiket még nem kezeltek szívproblémákkal, hatékony megelőzést nyújt-e a halolajkapszula. Továbbra is meggyőződés kérdése tehát, hogy valaki szed-e halolajat vagy sem. Abban azonban egyetértenek az orvosok, hogy ajánlott lehetőleg hetente kétszer halat fogyasztani, már csak azért is, mivel helyettesíti az olyan kevésbé egészséges fehérjeforrásokat, mint amilyen a vörös hús.
Mégse jó a szívnek a halolajkapszula
A halban található omega-3 zsírsavak állítólag védik a szívet és az érrendszert azáltal, hogy gátolják a gyulladások kialakulását és az érelmeszesedést. A halolajkapszulák azonban mégsem védenek a szívbetegségek kialakulásától - vélik dél-koreai kutatók.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.