William R. Aimutis sokak figyelmét fölkeltő tanulmányát az International Dairy Journal közölte. A táplálkozástudomány szakértője a gyermekkori fogszuvasodás és a különböző ennivalók összefüggéseit foglalta össze és ennek alapján a fogak épségéhez szükséges ismereteket.A kettő-négyéves amerikai gyerekek közül átlag minden ötödiknek van már lyukas foga, a 6-9 esztendősöknek a fele hordoz szájában szúvas fogakat és ez az arány a 15. életévben 60 százalékra nő. Magyarországi adatok szerint tízévenként a gyermek- és serdülőkori fogszuvasodás aránya megkétszereződik.A dolgozat írója szerint a fogakat károsító táplálkozási szokások terjedése és a dohányzás következtében a szúvas fogak gyakorisága a jövőben még tovább növekszik. Ilyen szempontból a cukorral édesített üdítő italok jelentik a legnagyobb veszélyt. Ezek nem csak hizlalnak, hanem tönkreteszik a fogazatot is.A cukros üdítők rontják a fogak ásványi anyag tartalmát és savas irányba eltolják a szájüreg, a nyál vegyértékét. A száj vegyértéke tejfogyasztás esetén soha nem csökken a kritikus 5,5 alá, mely a fogzománc kioldódásához vezetne. A fog zománcából a kor előrehaladásával vesznek az épségéhez szükséges anyagok: a kalcium, a foszfor, a tejben található fehérje és a vitaminok. Főleg a D-vitamin csökkenésének van nagy jelentősége. A fogak egészsége érdekében alapvető szükség van a tej és tejtermékek rendszeres fogyasztására.A szerző idézi azt a vizsgálatot, amely szerint a gyermekek főleg a reggelivel fogyasztanak tejet és tejtermékeket. Ezzel magyarázható, hogy a nem reggeliző gyerekek fogai lényegesen rosszabbak, lyukas fogaik pedig kezeletlenebbek, mint a reggelt étkezéssel kezdő gyermekcsoportban.Az egészséges és szép gyerekfogsorhoz sok tejet kell inni, fontos a naponta legalább kétszeri fogmosás és a rendszeres fogorvosi ellenőrzés - tanácsolja a szakember.
A reggeli jó a fogszuvasodás ellen is
A nem reggeliző gyerekek fogai lényegesen rosszabbak, reggeliző társaiknál, főleg akkor, ha utóbbiak sok tejterméket fogyasztanak - mutatta ki egy amerikai vizsgálat.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.