A The Lancet Oncology című orvosi folyóirat online kiadásában közzétett tanulmányban olyan méheltávolításon átesett nők adatait elemezték, akik ösztrogénpótlást kaptak átlagosan hat évig. Az eredmény szerint mintegy 20 százalékkal kisebb volt körükben a mellrák előfordulása, mint azoknál, akik nem szedtek ösztrogéntablettákat. Kiderült az is, hogy a jótékony hatás a hormonkezelés lezárását követő öt éven belül még mindig fennállt.Garnet Anderson kutatásvezető, a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ munkatársa csoportjával 7600, méheltávolításon átesett nő sorsát követte nyomon, akik életkora 50 és 79 év között volt. A vizsgálatba bevont nők nagyjából fele kapott ösztrogént, míg másik fele placebót szedett körülbelül hat évig.Az átlagosan 12 évig tartó követés ideje alatt 151 emlőrák fordult elő az ösztrogént szedők csoportjában, miközben 199 a kontrollcsoportban, ez 23 százalékos kockázatcsökkenést jelez a hormonpótlásban részesülők esetében. Az emlődaganattal diagnosztizált nők közül hatan haltak meg az ösztrogénes csoportban, míg tizenhatan a placebót szedők közül.
Az ösztrogén segíthet a mellrák megelőzésében
Kisebb volt a mellrák kockázata azoknál a nőknél, akik a menopauza után kizárólag ösztrogént tartalmazó hormonpótlásban részesültek - állapították meg amerikai kutatók elemzésükben. A megállapítás azért jelent fordulatot, mert korábbi tanulmányok arra jutottak, hogy az ösztrogénkezelés hozzájárulhat az emlődaganatok kialakulásához.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.