A pénz mellé néha mellékel tanácsot, hogy a rászoruló miként használja fel az összeget. A jótevőről annyi biztos, hogy ismeri az adótörvényt, amely szerint 10 ezer euróig ajándékpénz adómentes, mert sosem lépi át az összeghatárt.Az is biztos továbbá, hogy rendszeresen olvassa a helyi lapot, a Braunschweiger Zeitungot, mivel zömmel olyanokon segít, akiknek nehéz sorsáról írt a lap.A megsegítettek között van súlyosan mozgássérült fiú, múzeum, ingyenkonyha, kirabolt ember. Legutóbb egy menhely kapott az ismeretlensége burkolózó illetőtől 20 darab 500 eurós bankjegyet, azaz csaknem 3 millió forintot. A boríték a bejárati ajtó lábtörlője alatt lapult - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.A városiak egy része szerint a jótevő bűntudattól szenvedő bűnöző lehet, mások úgy vélik, hogy milliomos az illető és már nincs sok hátra az életéből.
Továbbra sem látta senki a titokzatos német adományozót
Már több mint 50 millió forintnyi eurót ajándékozgatott el segítségként embereknek Németországban valaki, akinek kiléte továbbra sem ismert. A névtelen adakozó Braunschweig városában hagy több ezer euróval megtömött borítékokat postaládákban, lábtörlők alatt, templomi padban tavaly november óta.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.