A Washington Egyetem kutatói 100 mentálisan egészséges ember alvási szokásait követték nyomon, akik életkora 45 és 80 év között volt. A vizsgálatba bevont emberek egyik felénél a családi kórtörténetben szerepelt Alzheimer-kór, míg a másik felénél nem.A szakemberek úgy találták, hogy azok agyában, akik éjszakánként gyakran felébredtek, nagyobb valószínűséggel alakult ki amiloid lerakódás, mint azoknál, akik nyugodtabban töltötték éjszakájukat.Az amiloid-fehérje lerakódása plakkok formájában az agyban az Alzheimer-kór jellemzője, amely állapot fokozatos elbutuláshoz, szellemi leépüléshez vezet. A fehérjeplakkok lerakódása már évekkel az Alzheimer-kór tüneteinek megjelenése előtt megkezdődik."Eredetileg az alvás hosszára voltunk kíváncsiak, ám úgy tűnik, hogy az alvás minősége fontosabb ebben az összefüggésben" - magyarázta Yo-El Ju kutatásvezető a HealthDay ismeretterjesztő portálnak.Két héten át a résztvevők minden mozdulatát rögzítette egy csuklójukra szerelt érzékelő, a kutatók ennek alapján határozták meg, hogy mikor aludtak, illetve voltak ébren. Az önkéntesek látszólag átlagosan nyolc órát töltöttek az ágyban éjszakánként, ám valójában csak átlagosan 6,5 óra volt a "tiszta" alvásidejük.Kiderült, hogy azoknál, akik az ágyban töltött idő kevesebb mint 85 százalékát töltötték valóban alvással a gyakori felébredés miatt, nagyobb valószínűséggel voltak jelen az Alzheimer-kór kezdeti tünetei vagy jeleztek magasabb amiloidszintet a biomarker vizsgálatok.
Súlyos betegséghez vezethet az álmatlanság
Az álmatlanság a másnapi fáradtságnál rosszabb hatással is lehet: amerikai kutatók tanulmánya arra utal, hogy a gyakori felébredéssel jellemezhető álmatlanság hozzájárul az agyi fehérjeplakkok kialakulásához.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.