Az eddig is tudott volt, hogy ha valakinek a szülei magas vérnyomással, cukorbajjal bajlódnak, akkor nekik is nagyobb az esélyük hasonló egészségügyi gondokra. Egy cincinatti kórház orvosai fordítottak a vizsgálódáson: 12 éves gyerekek súlyát, koleszterinszintjét, vérnyomását mérték, majd pedig egy emberöltő múlva megvizsgálták szüleik egészségének alakulását is. A felmérés 852 gyerekre és szüleikre terjedt ki. Huszonhat év elteltével - amikor is a hajdani gyerekek szüleinek átlagéletkora 66 esztendő lett - azt tapasztalták a kutatók, hogy a magas vérnyomású gyerekek szüleinél kétszer gyakoribb volt a korai szívbetegség és agyvérzés. Ugyancsak gyakoribbak voltak ezek a betegségek, ha a gyereknek magas volt a koleszterin- és/vagy vérzsírszintje. Kétszer gyakrabban lettek cukorbetegek olyan szülők, akiknek a gyereke túlsúlyos volt.Összességében a családok 47 százalékánál volt a szülőnek infarktusa, agyvérzése, illetve szüksége koszorúér-tágításra a tanulmány végére. A szülők 37 százalékánál alakult ki cukorbetegség. Becslések szerint az Egyesült Államokban élő gyerekek csaknem 6 százalékának magas a koleszterinszintje egészségtelen étrend és életmód miatt.
A gyerekek betegsége mutatja a szülőkét is
A gyerekek orvosi vizsgálata nem csupán miattuk szükséges, hanem szüleik érdekében is: meglehetős biztonsággal előre jelezheti várható betegségeiket - erre jutottak amerikai kutatók.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.