A nyárra megjelenő könyvben - Love Is The Cure: Ending The Global AIDS Epidemic - az énekes felidézi, hogyan veszítette el sorra a barátait, köztük az 1991-ben, 45 évesen elhunyt Freddie Mercuryt, a Queen együttes frontemberét.Az első Elton John-könyv hírét a Hodder & Stoughton kiadó jelentette be hétfőn Londonban, hozzátéve, hogy a világsztár "nagyon személyes beszámolót ad arról, miként élte meg az AIDS-járvány időszakát, a kínokat, amikor azt látta, hogy egyik barátja a másik után hal meg értelmetlenül".A barátokra való visszaemlékezések mellett szó lesz a könyvben az AIDS-kirekesztés elleni küzdelem plakátarcává vált Ryan White amerikai fiúról is, akit kitiltottak az iskolából egészségi állapota miatt. Korabeli sajtójelentések szerint a popénekes ott volt a fiú betegágyánál, amikor az 1990-ben, 18 évesen meghalt az egyik amerikai kórházban.A kiadói közlemény szerint a könyv elsősorban azt firtatja, miért nem tesznek többet a betegség gyógyítására. Márpedig "ez olyan betegség, amelyet nem egy csodavakcinával kell gyógyítani, hanem a szívek és lelkek megváltoztatásával, a társadalmi korlátok ledöntésére irányuló kollektív erőfeszítéssel és az együttérzés hídjainak építésével" - vallja a 64 éves popsztár, aki könyvével is akar változtatni szeretne a helyzeten.Elton John 20 éve alapítványt hívott életre az AIDS elleni küzdelem céljából, könyvének bevételét is e karitatív szervezet kapja. A kötet megjelentetését az idei, immár 19., júliusban Washingtonban tartandó AIDS-világkonferenciához időzítik. A kiadó közleménye szerint eddig hatvan millióan haltak meg AIDS-ben a világon.
Elton John személyes hangú könyvet ír az AIDS-ről
Az AIDS-ről írja első könyvét személyes élmények alapján Elton John brit popsztár.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.