A felújított, 3.500 méter hosszú fényfűzérrel, és 39.200 ledes izzóval feldíszített 56 éves UV-villamos harmadik éve közlekedik Budapesten decemberben és január elején. A kultikus villamossal idén két szakaszon, a pesti rakparton és Budán is utazhatnak az érdeklődők, január 6-ig minden héten hétfőtől szerdáig a 61-es villamos vonalán a Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között, csütörtöktől vasárnapig pedig a 2A vonalon a Jászai Mari tér és a Boráros tér között. A Széll Kálmán térről és a Jászai Mari térről az első járat mindig fél ötkor, az utolsó a Móricz Zsigmond körtérről és a Boráros térről 20:40-kor indul el. A fényvillamos, amelyen normál jeggyel, vagy bérlettel lehet utazni, december 24-én és január 31-én nem közlekedik.Az eddigiektől eltérően a pénteki utolsó menet után a villamos nem a kocsiszínbe megy, hanem a "Mindig péntek" program keretében más vonalakon tovább közlekedik. A járat minden péntek este 5 perccel 9 óra előtt indul a Boráros térről, és bejárja Kamaraerdőt, Újpestet, Kőbányát és Kispestet is. A járat menet közben csak fotózás céljából áll meg, a tervek szerint éjjel 11 óra és éjfél között a Hidegkúti Stadionhoz érkezik.MTI / Marjai János
Újra jár a karácsonyi "fényvillamos"
A BKV pénteken elindította a karácsonyi "fényvillamost", amely az adventi időszakban naponta jár majd a pesti rakparton és Budán.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.