Francia és brit kutatók azonosították a Plasmodium falciparum parazitában azokat a géneket, amelyek a kináz elnevezésű enzimeket kódolják. 36 kinázra van szüksége a parazitának ahhoz, hogy képes legyen túlélni és fejlődni az emberi vérben, teljes életciklusának ez a központi része - ismertették a Nature Communication című folyóiratban.A malária parazitája az egyik emberről a másikra az Anopheles szúnyogfajok nőstényének közvetítésével jut át a fertőzött vérrel. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente akár 300 millió maláriás eset is lehet világszerte, 2009-ben 781 ezren haltak meg miatta, főként afrikai gyerekek. A halálesetek 90 százaléka történik Afrikában, ennek 92 százaléka 5 év alatti gyereket érint.A malária kórokozójahvg.hu archívA malária úgy terjed, hogy miután a fertőzött ember vére a szúnyogba kerül, az egy másik embert megcsípve a nyálában adja át a betegség parazitáját. A paraziták a frissen megfertőzött ember májában maradnak néhány hétig, majd a véráramba jutnak, ahol megfertőzik a vörösvértesteket, majd tovább szaporodnak."Jelenleg olyan szereket keresünk, amelyek leállítják a protein-kinázok működését. Ha megtaláljuk ezeket, akkor új módszerünk lesz a malária parazitájának elpusztítására" - mondta el Christian Doerig, a Francia Egészségügyi és Orvosi Intézet (Inserm).Jelenleg a legjobb rendelkezésre álló maláriaellenes szer az artemizinin, ám túlzott és helytelen alkalmazása ahhoz vezetett, hogy a malária parazitája kezd ellenállóvá válni vele szemben. Áttörést jelenthetne a malária elleni küzdelemben, ha sikerülne megkerülni a parazita rezisztenciára való képességét.
Újabb titokra derült fény a maláriával kapcsolatban
Felfedezték európai kutatók, hogy a malária parazitája miként képes túlélni az emberi vérben. Az eredmény jelentős előrelépést hozhat a betegség elleni küzdelemben.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.