Az Olekszandr Ledida kormányzó elnökletével tartott megbeszélésen úgy döntöttek, hogy már csütörtökön megkezdik a rahói járásban fekvő Tiszabogdány (Bohdan) hucul község határában vatikáni karácsonyfának kiszemelt 30 méteres fenyő felkészítését a vágásra és helikopteres, majd közúti szállítására. Ebből a célból az ukrán rendkívüli helyzetek minisztériumának speciális egysége utazik a helyszínre, amelynek tagjai huzalokkal rögzítik a fa ágait, hogy azok a szállításkor ne sérülhessenek - adta hírül a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.A jelentés szerint a kötözési művelet két és fél napig tart majd, a katasztrófa-elhárítók addig a fenyőfa mellett felállított sátrakban fognak lakni. A vatikáni karácsonyfa ugyanis az utaktól távol, egy hegy tetején nő. A helyi erdészek időközben megvizsgálták a mintegy fél méter átmérőjű törzzsel rendelkező fenyő ágait, amelyekből 720-at számoltak össze. Közülük a legnagyobbak súlya eléri a 10-12 kilogrammot is.A közelben már kiválasztották a Szentszéknek szánt fenyő több mint 25 méter magas "hasonmását". A tervek szerint ezen gyakorolják majd az előkészítés, vágás és szállítás műveleteit. A "főpróbát" péntekén tartják, míg a vatikáni fa kivágását 2011. november 24-re tervezik.A kárpátaljai vezetők már egyeztettek azzal a szállítmányozási céggel - egy szlovéniai illetőségű vállalatról van szó -, amelynek gyakorlata van a vatikáni karácsonyfák közúti szállításában. A mintegy négy tonnát nyomó kárpátaljai fenyő Rahótól Rómáig történő szállítása az előzetes számítások szerint 30 ezer euróba kerül majd.
Kárpátaljai fenyő lesz a Szent Péter téri karácsonyfa
A héten már másodszor tanácskoztak Ungváron Kárpátalja megye vezetői annak a fenyőfának a kivágásáról és a Vatikánba való szállításáról, amely az idei karácsonyon majd díszíti a Szent Péter teret.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.