A közlemény szerint az azt megelőző (44.) héthez viszonyítva mintegy negyven százalékkal többen, nagyjából 5600-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A 45. héten az ország tizenöt közigazgatási területén emelkedett, négy területén csökkent, illetve egy területen nem változott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága.Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról nem érkezett jelentés, de az influenza figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján az előző héthez viszonyítva a betegek között nőtt a gyermekek és a fiatal felnőttek aránya. A többi korcsoportban lényeges változás nem volt tapasztalható - írta az ÁNTSZ, kifejtve: a betegek 15,2 százaléka 14 éven aluli gyermek, 45,8 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt, 28,8 százalékuk a 35-59 évesek, 10,2 százalékuk pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.Mint írták, a 45. héten összesen 24 influenza-gyanús betegtől küldtek vizsgálati anyagot virológiai vizsgálatra az Országos Epidemiológiai Központ légúti vírus osztályára, 20 százalékkal többet, mint az azt megelőző héten. Az elvégzett vizsgálatok egyetlen egy esetben sem mutatták ki az influenzavírus jelenlétét - emelte ki az ÁNTSZ.Néhány héttel ezelőtt az ÁNTSZ azt közölte: a 2011/2012-es influenzaszezonban egy 18 éves beteg szervezetében mutattak ki először az influenzavírust. A 43. héten országszerte 5800 influenzaszerű megbetegedést regisztráltak, ezt követően viszont a 44. héten harmadával kevesebben, csak 3900-an mentek orvoshoz hasonló tünetekkel. Az ÁNTSZ hangsúlyozta: az oltás országszerte megkezdődött; a védettség kialakulásához körülbelül két hétre van szükség, ezért érdemes az oltást mielőbb beadatni. Az idén is 1,3 millió vakcina áll térítésmentesen a veszélyeztetett korcsoportok, vagyis a krónikus betegek és a 65 éven felüliek rendelkezésére, az érintettek a háziorvosuknál kaphatják meg az oltást.
Egyelőre nincs influenzajárvány
Az ország jelentős részén az elmúlt héten ismét megemelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, de az idei szezonban még mindig csak egy beteg szervezetében azonosították az influenzavírust - közölte az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.