Míg két héttel ezelőtt országszerte 5800 influenzaszerű megbetegedést regisztráltak, a múlt héten 3900-an mentek orvoshoz hasonló tünetekkel. Az ÁNTSZ közleménye szerint az előző héthez viszonyítva a betegek között csökkent a gyermekek aránya, a többi korcsoportban lényeges változás nem történt. Az influenzafigyelő szolgálat orvosai által beküldött mintákból az elvégzett vizsgálatok egyetlen esetben sem mutatták ki az influenzavírus jelenlétét a múlt héten - hangsúlyozta az ÁNTSZ.Korábban az ÁNTSZ azt közölte: a 2011/2012-es influenzaszezonban egy 18 éves beteg szervezetében mutattak ki először az influenzavírust. Akkor, két hete azt írták, hogy az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók 15,6 százaléka 14 éven aluli gyermek, 47,3 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt, 27 százaléka 35-59 éves, 10,1 százaléka pedig 60 éven felüli volt.Az ÁNTSZ hangsúlyozta: az oltás országszerte megkezdődött; a védettség kialakulásához körülbelül két hétre van szükség, ezért érdemes az oltást mielőbb beadatni. Az idén is 1,3 millió vakcina áll térítésmentesen a veszélyeztetett korcsoportok, vagyis a krónikus betegek és a 65 éven felüliek rendelkezésére, az érintettek a háziorvosuknál kaphatják meg az oltást.
Nem volt a héten influenzás beteg
Az előző héthez viszonyítva harmadával csökkent a múlt héten az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.