Bartha László közölte: jelenleg a fővállalkozó mellé kirendelt vagyonellenőr felügyeli a kifizetéseket, rajta múlik mit engedélyez. Amíg ő „nem bólint rá” a befejezéshez szükséges néhány millió forintra, addig kérdéses a pontos nyitási dátum - tette hozzá. A vezérigazgató elmondta: elvégezték az épület teljes műemléki felújítását, a bejárati csarnok például az 1926-os állapotot tükrözi aranyozott oszlopaival és korlátjaival. Az épületben a legmodernebb technológiát építették ki a jégkészítés, az épületgépészet és a gyengeáramú rendszerek tekintetében. A pálya alatt több mint 210 kilométernyi cső húzódik, ez biztosítja Európa legnagyobb összefüggő jégfelületét. Hamarosan eljegesedikBánkuti AndrásBartha László hozzátette, hogy a sportolásra alkalmas terület 15 százalékkal nagyobb lesz a korábbinál. A létesítmény egyszerre nagyjából négyezer látogatót tud majd kiszolgálni, de egy erősebb hétvégén napi tízezer ember is megfordulhat a pályán. Egy belépő hétköznap 1000, hétvégén 1300 forintba kerül, de lesz nagycsaládos, iskolás, illetve nyugdíjas kedvezmény is.A vezérigazgató évi 750-800 millió forintos költségvetéssel számol, szerinte nullszaldós működésre lesznek képesek.A Városligeti Műjégpálya legutóbb a 2008-2009-es téli szezonban üzemelt. Felújítása 4,7 milliárd forintba került, amelynek kétharmada uniós támogatás. Az eredeti átadás augusztus 31-én lett volna, ez azonban a műemlék-felügyelet pótlólag elrendelt munkálatai miatt kitolódott.
Novemberben nyit a Városligeti Műjégpálya
Befejeződtek a Városligeti Műjégpálya kivitelezési munkálatai, már csak az utólagos javítások és a végső takarítás van hátra, így várhatóan novemberben megnyit a létesítmény – mondta a műjégpálya vezérigazgatója a csütörtöki sajtónapon.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.