A tanulmányhoz több mint 1,2 millió gyerek és fiatal felnőtt adatait elemezték, akik életkora 2 és 24 év között volt, és a Ritalin vagy Adderall márkanevű szereket szedték a felmérés idején vagy azt megelőzően."Nem látjuk jelét kockázatemelkedésnek" - összegezte William Cooper, a Vanderbilt Egyetem munkatársa, a New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban közzétett tanulmány vezetője.A vizsgálat az első volt a három közül, amelyet az Egyesült Államok gyógyszerügyi hatósága, az FDA rendelt meg, miután az amerikai és a kanadai szabályozók is kaptak olyan jelentéseket 2006-ban, hogy a szereket szedő gyerekeknél szívroham, szélütés vagy hirtelen halál történt.A figyelemhiányos hiperaktivitásos zavar (ADHD) a gyerekek 3-5 százalékát érinti. Az Egyesült Államokban 2,7 millió gyereknek írtak fel gyógyszereket az állapot kezelésére.
Nem veszélyesek a hiperaktivitás elleni gyógyszerek
A figyelemzavar és hiperaktivitás kezelésére használt stimulánsok nem növelik a szívroham, szélütés vagy hirtelen szívhalál kockázatát - állapították meg amerikai kutatók.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.