A Cambridge-i Egyetem munkatársai nyolc korábbi tanulmány adatait áttekintve úgy találták, hogy minden többlet óra, amelyet hetente a szabadban töltöttek el a gyerekek, két százalékkal csökkentette a rövidlátás (myopia) kockázatát. Kulcsszerepet játszhat a kedvező hatásban a több mint 10 ezer gyerek és kamasz bevonásával készült elemzés szerzői szerint a természetes fény és a távoli tereptárgyak szemlélése.sxc.huJustin Sherwin és csoportja arra a következtetésre jutott, hogy a rövidlátó gyerekek átlagosan hetente 3,7 órával kevesebb időt töltenek a szabadban, mint a normál látásúak és a távollátók. Az adatok korrelációjából levont következtetés biológiai háttere azonban még nem tisztázott. A gyerekek egyéb tevékenységeit vizsgálva kiderült, hogy azok, akik sok időt töltenek a szabadban, nem olvasnak vagy tanulnak kevesebbet, sőt számítógépes játékokkal is átlagosan ugyanannyi időt töltenek.A rövidlátás napjainkban jóval gyakoribb a fejlett országokban, például Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban, mint 30-40 éve volt. Nagy-Britanniában az 5 és 7 éves kor közöttiek 1-2 százaléka már rövidlátó, a teljes lakosságot figyelembe véve mintegy 5 millió embernek van ilyen gondja. Ázsia egyes területein a rövidlátók aránya ennél is jóval magasabb, meghaladja a 80 százalékot. Tanulmányukat a brit kutatók részletesen az Amerikai Szemészeti Akadémia a héten Floridában megrendezett éves konferenciáján ismertetik.
Nem lesznek rövidlátók a szabadban szaladgáló gyerekek
Kisebb a rövidlátás kialakulásának kockázata azoknál a gyerekeknél, akik több időt töltenek a szabadban - idézte brit kutatók megállapítását a BBC hírportálja.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.