A Film és művészet között című tárlatnak a német főváros Film és Televízió Múzeuma ad otthont november 27-ig.
A mustra filmtörténeti csemegét kínál a látogatóknak, akik megnézhetik az Elfújta a szél, Alfred Hitchcock Madarak, Martin Scorsese Taxisofőr, és Francis Ford Coppola Apokalipszis most című klasszikusainak képes forgatókönyvét is. A felsorakoztatott darabok közül sok már-már valóságos képregényhez hasonlít.
A múzeum azzal tette érdekesebbé a kiállítást, hogy a storyboardokhoz filmbejátszást is mellékelt, így az érdeklődők megnézhetik, mi lett a vásznon abból, ami a papíron szerepelt. A Berlinben látható képes forgatókönyvek közül az Elfújta a szél kötetében például Vivien Leigh teljesen más Scarlett O'Hara, mint végül a filmkockákon.
Érdekességként egy még be nem mutatott film képes forgatókönyvét, Roland Emmerich világhírű német rendező Anonymus című munkájának könyvét is megnézhetik a vendégek.
A két emeletet elfoglaló tárlat az eddigi legátfogóbb a múzeum történetében, és Berlin után jövőre Torontóban is bemutatkozik.
A storyboard fogalmát vélhetően a Walt Disney Stúdiónak köszönheti a filmszakma. A műhelyben készült rajzok olyan alkotások kezdeti lépéseit jelentették, mint az 1937-es Hófehérke és a hét törpe.
Megnyílt a világ első képes forgatókönyv kiállítása
A Film és művészet között című tárlatnak a német főváros Film és Televízió Múzeuma ad otthont november 27-ig.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.