A Newcastle Egyetem munkatársai a Diabetologia című szakfolyóiratban ismertették részletesen tanulmányukat, melybe tizenegy, 2-es típusú diabétesszel élő önkéntest vontak be. Az alacsony kalóriatartalmú étrenden élő emberek közül heten teljesen mentesek voltak három hónap elteltével a cukorbetegség tüneteitől, hasnyálmirigyük és májuk zsírtartalma újra normális volt.A 2-es típusú diabétesz felnőtt korban jelenik meg, oka az elhízás, rosszul megválasztott étrend, illetve a mozgásszegény életmód. A betegségben a hasnyálmirigy inzulintermelése elégtelenné válik, ennek következtében a vérben megemelkedik a glükóz szintje.A vizsgálatba bevont 11 önkéntes mindegyikénél a megelőző négy éven belül diagnosztizálták a 2-es típusú cukorbetegséget. A teszt során nyolc hétig csak diétás italt és keményítőt nem tartalmazó zöldségeket vehettek magukhoz a résztvevők, összesen napi 600 kalória energiatartalommal.A mérésekből kiderült, hogy már egy hét diétázás után visszatért a normálisra a résztvevők éhgyomri vércukorszintje. A mágneses rezonanciás vizsgálatok azt mutatták, hogy a páciensek hasnyálmirigyének zsírtartalma a nagyjából 8 százalékról lecsökkent a normálishoz közelebb lévő 6 százalékra.Roy Taylor kutatásvezető nem javasolja az embereknek, hogy kezdjenek bele egy ilyen diétába. "Ezt az étrendet csak arra használtuk, hogy teszteljük az elképzelést, mely szerint a fogyással eltűnhet a diabétesz is" - magyarázta a professzor.
Visszafordítható a 2-es típusú cukorbetegség
Nyolchetes 600 kalóriás diétával visszafordítható a 2-es típusú cukorbetegség - számolt be brit kutatók most közzétett eredményéről a BBC hírportálja.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.