Az idei E3-ra 45 ezer látogatót és 200 kiállítót jósoltak a szervezők, a világ legnívósabb játékkiállítása egyébként simán hozta is ezeket a számokat. Még be sem fejeződött az idei expo, a tegnap esti számok szerint 46.800 ember vett részt a 2011-es E3-on. Körülbelül 200 kiállító állíthatott fel standot, és több mint 120 kereskedelmi cég képviseltette magát a világ 18 országából. Összességében a nemzetközi részvétel csak nőtt 2010 óta, hiszen akkor 90 országból jelentek meg emberek, de ebben az évben ez a szám 106-ra nőtt - számolt be a GameStar.hu, akik egyébként kintről közvetítették az összes lényeges eseményt, az ezekről készült összefoglalók ide kattintva érhetőek el.
E3 2011: ezek lesznek a következő év legnagyobb játékai - videók
Los Angelesben minden évben megtartják az Electronic Entertainment Expo-t, ahol a játékipar legnagyobb nevei gyűlnek össze, hogy látványos felhajtás keretében izgassák a közönséget, és bemutassák legújabb fejlesztéseiket. A teljesség igénye nélkül megmutatjuk a legérdekesebb játékokat.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.