Amikor két évvel ezelőtt Cseke Eszter, a Spektrum televízió On The Spot című zseniális műsorának házigazdája a kamera előtt arról faggatott, nem jelent-e gondot egy vallási pillérekre épülő országban homoszexuálisként élni, felszakadt belőlem a nevetés, és könnyelműen kijelentettem: „Tel Avivban gyakorlatilag mindenki meleg”. Bár a kinyilatkoztatás kisebb port kavart úgy jobboldali, mint ortodox körökben, a Fehér Város kultúráját, karakterét, lakóit és látogatóit jól ismerő barátaim mind kerekre nyílt szemekkel csóválták a fejüket az álszent reakciókat figyelve. Tel Avivba ugyanis köztudottan főként azok az izraeliek költöznek, akiknek elegük van a vallási dogmákból, a szélsőséges politikai nézetekből, és azok a valamikori turisták ragadnak itt örökre, akiket nem botránkoztat meg a Rotschield sugárúton kézen fogva andalgó meleg pár, egy állami pénzből támogatott leszbikus filmfesztivál, vagy épp a Kabbala Központba forrónadrágban érkező útkereső. A sikkes Bauhaus épületek, tengerparti világzene- és trance-partik, a gombamód szaporodó vintage ruhaüzletek és vegán kávézók világa ez, ahol a melegek nem kisebbséget, hanem egységet alkotnak.
Tel Aviv: ahol nem csak a tengerpart homokos
Izrael – és annak popkulturális fővárosa, Tel Aviv – nemcsak a szellemi fejlődés, hanem a dekadens élvezetek fővárosa is, ahol egy utcán andalgó meleg pár látványa senkit sem zavar. Steiner Kristóf segítségével mi is megismerhetjük ezt a világot.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.