Az ösztrogén hormon elősegíti azoknak a mellráksejteknek a növekedését, melyek ösztrogén receptorokban gazdagok. A tamoxifen gátolja ezt a hatást. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy az ösztrogén növelése érdekében hormonpótlásban részesült, változó korban lévő nők esetében megnövekedik a tüdőrák miatt elhalálozás kockázata.
Arra a feltevésre építve, hogy az ösztrogén blokkolása csökkentheti a tüdőrák halálozási kockázatát, a kutatók megvizsgálták 6655 mellrákos nő esetét 1980 és 2003 között a svájci rákbetegek regisztere alapján, és 2007 decemberéig nyomon követték a betegek sorsának alakulását.
A nők mintegy fele, 3066 beteg kapott ösztrogénellenes szereket. Megvizsgálták hány betegnél alakult ki tüdőrák, és hányan haltak meg ebben a betegségben. Kimutatták, hogy 87 százalékkal kevesebb volt az elhalálozás tüdőrák miatt azoknál a betegeknél, akik ösztrogénellenes szereket szedtek, mint az általános lakosság körében.
Amikor megnézték, hogy a tanulmányban szereplő nők hány százaléka betegedett meg tüdőrákban, nem találtak jelentős eltérést azok között, akik részesültek illetve nem részesültek ösztrogénelleni terápiában.
"Eredményeink alátámasztják azt a feltevést, hogy a létezik hormonális hatás a tüdőrák kialakulása esetében. Ezt sugallják azok a felfedezések is, amelyek kimutatták az ösztrogén és a progeszteron receptorok jelenlétét a tüdőrák betegség jelentős hányadában" - hangoztatta Elisabetta Rapiti, a tanulmányt készítő csoport vezetője.
Rámutatott: ha a jövőben vizsgálatok igazolják eredményeinek, és kimutatják, hogy az ösztrogénelleni szerek javítják a tüdőrákbetegek életesélyeit, ez jelentős hatással lehet a betegség klinikai kezelésére.
A mellrák elleni szer hatékony lehet a tüdőrákra is
A mellrák kezelésére kifejlesztett generikus szer, a tamoxifen segíthet csökkenteni a tüdőrákban való elhalálozást is - vált ismertté a Cancer című orvosi szaklapban megjelent tanulmányukból.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.