Szinte tudattalan öngyógyító prakatika a napfényhiány elleni evés – állítják pszichológusok. „Végy egy tucat közepesen éhes, de legalább három órája koplaló felnőtt embert, kóstoltass velük vízzel és íztelen, szagtalan növényi, illetve ásványi olajjal más- és másféle mértékben átitatott cellulózlapocskákat, majd nézd meg, mit mutat az agyukról a mágneses rezonanciás képalkotó berendezés” – ekként summázható annak a máris jelentős visszhangot kiváltó tudományos kutatásnak a receptje, amelyet először a Nature című amerikai szakmagazin ismertet pár éve. Az oxfordi egyetem kísérleti pszichológia tanszékén kutató Ivan de Araujo brazil és Edmund Rolls brit professzorok által jegyzett tanulmányra felfigyeltek az agykutatással, a humán élettannal, az élelmiszer-tudományokkal, de még az emberi evolúcióval foglalkozó szakberkekben is. Igaz, a teóriájukról alkotott vélemények erősen megoszlanak. A cikk folytatását elolvashatja a HVG Online egészségportálján.
Boldoggá tesz az evés. De miért is?
A rövidülő nappalok, a borús időszakok okozta hangulati lejtmeneteknek van biológiai magyarázata, méghozzá a fényhiány. A legújabb kutatások szerint étkezéssel is elejét vehetjük a szezonális mélabúnak.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.