A HIV-fertőzések száma csaknem 20 százalékkal csökkent az utóbbi tíz évben. A 15 leginkább érintett országban pedig a fiatalok körében 25 százalékkal kevesebb fertőzést regisztráltak a biztonságosabb szexuális szokások elterjedésének köszönhetően - közölte Michel Sidibé, a UNAIDS igazgatója. Hozzátette ugyanakkor: aggodalomra ad okot, hogy 2009-ben először csökkent az AIDS elleni küzdelemre szánt nemzetközi adományok összege, és a fertőzöttek jelentős hányada nehezen jut hozzá a szükséges kezeléshez.
Egyre kevesebb az új HIV-fertőzött
Egyre kevesebb ember fertőződik meg az AIDS-et okozó HIV-vírussal, és egyre kevesebben halnak bele a betegségbe - derült ki az ENSZ-nek az AIDS elleni küzdelemmel foglalkozó szakosított szervezete (UNAIDS) által kedden közzétett jelentésből.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.