Korunk egyik legizgalmasabb “szolgáltatása” a műholdas helymeghatározás. A bármilyen furcsa, de ingyenes szolgáltatás segítségével megkönnyíthetjük és szórakoztatóbbá tehetjük életünket. A GPS (Global Positioning System) készülékek a Föld körül keringő műholdak jelei alapján pontosan meg tudják határozni, hol tartózkodunk.
Ennek a tudásnak a leggyakoribb felhasználása az autónavigáció, amikor szinte vakon el tudunk jutni a legeldugottabb helyekre is. Az eldugott helyek adták az ötletet ahhoz az egyre népszerűbb technikai sporthoz, amit geocachingnek vagy ládavadászatnak hívnak. Annak idején, a hőskorban egy amerikai természetjáró elrejtett egy ajándékokkal teli ládát, és azzal szórakoztatta barátait, hogy csak a dobozka földrajzi koordinátáit közölte velük. A rejtekhelyet persze hagyományos térképpel, tájolóval és sok számítgatással is meg lehetett volna találni, de az ötlet a GPS rendszerre épült, azaz a műholdak jeleit vevő készülékkel lehetett viszonylag gyorsan a “kincs” nyomára bukkanni. Az első ládát számtalan követte, jelenleg a világon egymilliónál is több geocache található. Aki egy kis kalandos természetjárásra, városnézésre vágyik, vagy különleges helyekre szeretne eljutni, annak kiváló hobbi a ládavadászat.
Hogyan lesz a GPS szórakoztató eszköz?
Kirándulás, séta közben mindenkit felvillanyoz, ha váratlanul apróbb vagy nagyobb kincset talál. Akadnak azonban olyanok is, akik nem bízzák a véletlenre, és tudatosan keresik a rejtekhelyen lapuló, meglepetésekkel teli ládákat. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy ez számára túl bonyolult technikai sport, érdemes megismerkedni a jelenséggel.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.