A brit tudományos akadémia, a Royal Society Biology Letters című szakfolyóiratában szerdán jelent meg a tanulmány, amelyben a newcastle-i Northumbria Egyetem pszichológusai közölték eredményüket. E szerint a nők érdeklődését leginkább felkeltő mozdulatok a test középső része, a törzs, a vállak és a nyak mozgásával vannak kapcsolatban, és az egészség, a lendület és az erő elsődleges jeleit hordozzák.
Nick Neave és csoportja 19, nem profi táncos férfi mozgását filmezte le 12 kamerával. Az önkéntesek testére fényvisszaverő jelzőket helyeztek el, így táncoltak szokványos dobalapritmusra. A rögzített mozgást azután átalakították olyan számítógépes animációvá, melyen csupán egy arc, nem és öltözék nélküli, rajzfilmjellegű figura volt látható.
A felvételekből készült 15 másodperces klipeket 37 heteroszexuális nőnek mutatták meg, akik értékelték a táncos avatárokat. Kiderült, hogy a nők számára az a táncos vonzóbb, aki a törzsével, vállával, nyakával végez változatos mozdulatokat, és kevésbé tetszik nekik az, aki inkább csak a kezét, lábát használja tánc közben.
Neave úgy véli, kísérletük új alapokra helyezte az ilyen jellegű kutatásokat, mert az avatárok semlegessége nem terelte más irányba az értékelést végző nők ítélőképességét. "A törzs, a nyak és a vállak mozgása az erőről, a hajlékonyságról és a vitalitásról bocsát ki jeleket" - magyarázta a kutatásvezető.
A nőket felizgató tánc titka
A brit tudományos akadémia, a Royal Society Biology Letters című szakfolyóiratában szerdán jelent meg a tanulmány...
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.