A hajó a katasztrófa századik évfordulóján, 2012. április 14-én jut el arra a helyre, ahol a Titanic elsüllyedt. A Balmoral tengerjáró, amely az „elsüllyeszthetetlennek” tartott utasszállító pontos útvonalát követi, 2012. április 12-én indul az Anglia déli partjainál található Southamptonból, majd kiköt az észak-franciaországi Cherbourg-ban és a dél-írországi Cobhban – közölte az expedíciót szervező Miles Morgan Travel brit utazásszervező cég.
A Balmoral ezután az Atlanti-óceán északi részében halad tovább, és 2012. április 15-re virradó éjszaka éri el azt a helyet, ahol a Titanic nekiütközött egy jéghegynek, és 1500 utasával hullámsírba süllyedt.
Az áldozatokról külön szertartáson emlékeznek meg pontosan a hajóroncs felett, amely 8 kilométeres mélységben nyugszik a tengerfenéken. A hajó ezután folytatja útját New Yorkba.
Az utasok között az áldozatok és túlélők több hozzátartozója van, közöttük Jane Allen. „Azért foglaltunk helyet, hogy megemlékezzünk rokonunkról, Thomas Pearsről, aki a Titanicon halt meg. Az özvegye túlélte” – mondta.
Philip Littlejohn, a hajótörést túlélő Alexander James Littlejohn unokája, szintén részt vesz az utazáson. „A nagyapám biztosan büszke lenne rá, hogy a történetében a Balmoral utasai is osztoznak. Nagyon megható lesz a roncs felett állni, ahová 2001-ben lemerültem, és amelyet a nagyapám a 13. számú mentőcsónakon hagyott el”- írta a férfi az utazásszervező cég honlapján.
A Titanic útvonalán hajóznak majd az áldozatok hozzátartozói
Az Atlanti-óceánon jéghegynek ütközött Titanic útvonalát járja végig két év múlva egy tengerjáró, fedélzetén az áldozatok hozzátartozóival.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.