Andrew Lansley egészségügyi miniszter jelezte, hogy meg fogja változtatni a törvényt, ha az éttermi szolgáltatások nem reagálnak az önkéntes rendszer bevezetésének kísérletére.
A brit élelmiszerszabvány hivatal (FSA) épp most próbál ki egy sémát, melyben körülbelül 20 étteremlánc - közöttük a Real Greek és a Pret A Manger - vesz részt, ezek az ételek mellett feltüntetik a bevitt kalória mennyiségét is - olvasható a brit The Daily Telegraph napilap honlapján. Két étteremlánc - a Pizza Hut és a Harvester - felhagytak a kísérlettel, mások, mint például a KFC vagy a Burger King pedig nem kötelezték el magukat arra, hogy folytatják a próbát.
Lansley a rendszert a pubokra is kiterjesztené, mondván sok italfogyasztó nincs tudatában annak, hogy egy pohár jó minőségű bor 140 kalóriát tartalmaz, és egy pint sör (0.57 liter) pedig 180-at.
Bevezetnék az éttermi kalóriatáblázatot Nagy-Britanniában
Andrew Lansley egészségügyi miniszter jelezte, hogy meg fogja változtatni a törvényt, ha az éttermi szolgáltatások nem...
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.