Egy tanulmány szerint a trópusi betegség Afrikából származik és már akkor elterjedt volt, amikor a modern ember 60-80 ezer ével ezelőtt elhagyta a kontinenst. A kutatók eddig azt gondolták, hogy a maláriaszúnyogok nőstényei által terjesztett fertőzés okozta betegség csak tízezer éve, a fejlődő mezőgazdasággal együtt alakult ki. A londoni Imperial College orvosainak rendelkezésére áll a világ legnagyobb maláriaszúnyog-gyűjteménye, így megvizsgálhatták az állomány genetikai örökítőanyagait. Megállapították, hogy Afrikától, a Szahara déli részétől távolodva folyamatosan csökken a paraziták genetikai sokszínűsége. Az Afrikától való távolság növekedésével csökken az emberi örökítőanyag diverzitása is - hangsúlyozták a kutatók a Current Biology című szaklapban megjelentetett tanulmányukban.Francois Balloux, a tanulmány vezetője szerint a malária-paraziták és az ember genetikai szegmentálódásának földrajzi terjedési mintája nagy hasonlóságokat mutat, ez pedig a közös területi eredetre és a megtett út hasonlóságára utal. Világszerte 230 millió ember betegszik meg évente maláriában, a megbetegedettek közül egy-hárommillió bele is hal a trópusi betegségbe.
Régebbi a malária, mint eddig gondoltuk
Régebb óta létezik a Földön a malária, mint azt korábban feltételezték.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.