Törekedni kell a kiegyensúlyozott, napi ötszöri étkezésre, amelyben a kalóriabevitelt 500-zal célszerű csökkenteni. Egy 60 kg-os, 30 éves nő energiaszükséglete átlagosan 2000 kcal, vagyis ha fogyókúrázni akar, akkor 1500 kcalt célszerű elfogyasztania. Emellett nagyon lényeges a változatosság és a megfelelő zsír-fehérje-szénhidrát bevitel is, amelyek helyes aránya a következő: 15 százalék fehérje, 25-30 százalék zsír és 55-60 százalék szénhidrát. Mindez legegyszerűbben úgy érhető el, hogy a zöldségek, gyümölcsök bevitelére helyezzük a hangsúlyt, emellett a húsfélék fogyasztását felére csökkentjük, több soványtejterméket fogyasztunk, valamint kerüljük az olajban kisütött ételeket és a félkész termékeket, valamint a felvágottakat, kristálycukorral készített édességeket. A cikk folytatódik, kattintson!
Hogyan adjunk le húsz kilót?
Folyamatosan emelkedik azoknak a gyerekeknek, fiataloknak és idősebbeknek a száma, akik plusz kilókat cipelnek, vagyis a túlsúlyosok, elhízottak táborát bővítik A legfrissebb lakossági felmérések eredményei szerint a gyerekek és a felnőttek körében is minden ötödik ember elhízott és minden második felnőtt túlsúlyos. Természetesen a hónapok, esetleg évek alatt felszedett kilóktól nem olyan egyszerű megszabadulni. Nézzük, hogyan érdemes elkezdeni.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.