A lap szerint Laura születése után 140 napig volt a debreceni klinikán, ebből 73 napot lélegeztetőgépen töltött, s bár súlya és magassága még nem felel meg a korának, hiszen 62 centis és alig 5 kiló, de nagyon jól van. Szabó Éva, a helyi gyermekrehabilitációs központ csoportvezető főorvosa elmondta: jelenleg a gyermek szociális érettsége a 8-9 hónaposok, mozgásérettsége pedig az 5-6 hónaposok szintjén van, ami teljesen normális, tekintve, hogy mennyire korán született meg.
Debrecenben segítenek az ország legkisebb babájának
A lassan egyéves komádi kislány Debrecenben, 24 hétre született, 30 dekával és 24 centivel - írta hétfői számában a Hajdú-bihari Napló.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.