A Hongkongi Egyetem kutatói arra találtak bizonyítékot, hogy az állatoknál túlzott mennyiségben alkalmazott antibiotikumok miatt rezisztenciával összefüggésbe hozható gének kerülnek át az élelmi láncon keresztül az emberekbe. A kutatók az Escherichia coli baktériumot tanulmányozták, amely a húgyúti fertőzések túlnyomó részéért felelős. Emberektől és állatoktól vett mintákat elemezve úgy találták, hogy egy teljesen megegyező, antibiotikummal szembeni rezisztenciával összefüggő gén volt jelen a minták jelentős hányadában. Az aacC2 jelű gén - amely a gyakran alkalmazott gentamicin nevű antibiotikummal szembeni rezisztenciát kódolja - a 249 emberi és állati minta 80 százalékában megtalálható volt. A kutatók úgy vélik, hogy a rezisztenciagén az élelmi láncon keresztül, állatokkal való közvetlen érintkezés vagy szennyezett ivóvíz útján jutott az emberbe. Bár a vizsgált minták hongkongiak voltak, a szakemberek szerint globális problémáról van szó, mert az antibiotikum-rezisztencia könnyen átlépi a földrajzi határokat. A hongkongi kutatók eredményeiket a Journal of Medical Microbiology című szakfolyóiratban tették közzé.
Egyre ellenállóbbak a húgyúti fertőzések
Egyre nehezebb kezelni a húgyúti fertőzéseket a baktériumok antibiotikumokkal szembeni ellenálló képességének növekedése miatt, amiben az állattenyésztés során használt antibiotikumoknak is szerepük van - idézte hétfőn hongkongi kutatók megállapítását a BBC hírportálja.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.