A fokvárosi étteremtulajdonos az utolsó körben tizenkilenc versenytársát utasította maga mögé. A négynapos, homoszexuálisok számára rendezett szépségverseny célja az volt, hogy megtalálják azt a jelöltet, aki "felelősségteljesen, nemzetközileg is képviselheti a közösséget az egyenlőség és emberi jogok témakörében".
Tore Aasheim, a szépségverseny producere szerint "a legnagyobb probléma a tudatlanság - sok ember még mindig nem tudja, mit is jelent melegnek lenni". Eric Butter, a verseny főszervezője elmondta: meg akarják értetni a fiatalokkal, hogy melegségükkel nincs semmi baj, a szülőknek pedig segíteni szeretnének, hogy átérezzék gyermekük helyzetét.
Annak ellenére, hogy egyre több országban engedélyezik a házasságot vagy az örökbefogadást az azonos nemű pároknak, még mindig nagyon sok homoszexuálisnak kell világszerte hátrányos megkülönböztetéssel, zaklatással vagy a bebörtönzés veszélyével együtt élnie.
Ha közel-keleti, afrikai és ázsiai országokból származó versenyző el sem utazott a norvégiai döntőre, mivel féltek a hazájukban rájuk váró megtorlástól. Nagy volt a zűrzavar a kínai versenyző, a végül negyedik helyezést elért Hsziao-taj Muji (Xiaodai Muyi) körül is, részvételét ugyanis meg akarták akadályozni hazájában. A huszonhat éves férfi végül mégis elutazott a versenyre, hogy "példát mutasson másoknak, és kínai melegek százezreit bátorítsa mássága vállalására". Kínában az azonos neműek házassága még mindig társadalmi tabunak számít.
Dél-afrikai a világ legszebb meleg férfija
A dél-afrikai Charl Van den Berg nyerte a Worldwide Mr Gay elnevezésű, homoszexuálisoknak rendezett világversenyt Oslóban.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.