A EuroMillions nevű, kilenc európai országban játszott nemzetközi lottójáték halmozódó főnyereménye 112 millió font (34 milliárd forint) volt, de ez két nyertes szelvény között oszlik meg; a jackpot másik fele egy spanyol lottózóé.
Az újdonsült brit lottó-multimilliomos nyereményhányada is azonban elég ahhoz, hogy az illető - ha egyedüli játékos - felkerüljön az ezer leggazdagabb brit listájára.
A The Sunday Times által a brit pénzarisztokrácia felső ezréről évente közzétett gazdagsági rangsor - Rich List - tavaly ugyanis 55 millió fontos alsó vagyonértékről indult. A vezető brit vasárnapi lap már közölte, hogy a gazdasági válság miatt az áprilisban esedékes idei lista bekerülési küszöbe ennél valamivel alacsonyabb lesz.
Az 56 millió fontos EuroMillions-jackpot az egyetlen szelvénnyel valaha elért legnagyobb brit lottónyeremény. Tavaly novemberben ugyanezen a játékon brit lottózók megütöttek egy 91 millió fontos (27 milliárd forintos) főnyereményt, de az két szelvény és összesen kilenc játékos - hét liverpooli telefonos ügyfélszolgálati alkalmazott és egy (addig) szerény körülmények között élő walesi házaspár - között oszlott meg.
Minden idők legnagyobb brit lottónyereménye
Minden idők legnagyobb brit lottófőnyereményét ütötte meg egy még ismeretlen szerencsés, aki 56 millió fonttal (17 milliárd forint) lett gazdagabb a hétvégi húzás után.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.